Ha a városkapun át belépsz Vallettába, a Köztársaság utca (Republic Street) elején különös látvány fogad: csonka oszlopok és egy tető nélküli, nyitott tér. Ez a Királyi Operaház (máltaiul It-Teatru Rjal, olaszul Teatro Reale) maradványa. Az egykori operaház és előadóművészeti központ Valletta egyik legszebb épülete volt, amíg előbb egy tűzvész, majd a második világháború bombái el nem pusztították.
Az építkezés (1862–1866)
Az operaházat az angol Edward Middleton Barry tervezte, aki a londoni Covent Garden operaházának is az építésze volt. Klasszicista tervei 1861-re készültek el, de módosítani kellett őket, mert nem számoltak az épület két oldalán lejtő utcákkal. Ezért a városkapu felől induló utca – a mai Köztársaság utca – felőli oldalon egy terasszal egészítették ki az épületet; ezt már helyi, máltai építészek tervezték.
Az építkezés 1862-ben kezdődött, miután 1860-ban lebontották a telken álló Casa della Giornata épületét. Négy évvel később elkészült a színház, amely 1095 ülőhellyel és 200 állóhellyel várta a közönséget. A hivatalos megnyitót 1866. október 9-én tartották, Bellini A puritánok (I puritani) című operájával.
A tűzvész (1873)
Az operaház nem működött sokáig. 1873. május 25-én, vasárnap, mindössze hat évvel a megnyitás után tűz pusztított benne: egy új opera, a La Vergine del Castello főpróbáján a papírdíszlet egy része lángra kapott, és néhány perc alatt az egész színház égett. A külső falak épen maradtak, a belső kőszerkezetet viszont annyira tönkretette a hő, hogy nagy részét le kellett bontani.
Három nappal a tűz után a kormánytanács külön bizottságot állított fel, és az újjáépítés mellett döntött. A munkákat pályázaton adták ki, és csaknem négy és fél évvel a tűzvész után, 1877. október 11-én a Királyi Operaház újra megnyitotta kapuit – Verdi Aidájával.
A bombázás (1942)
Hatvanöt évvel később a második világháború bombázásai az operaházat sem kímélték. 1942. április 7-én, kedd este a Luftwaffe bombázói eltalálták a színházat, és súlyos pusztítást végeztek.
Másnap reggel az óvóhelyekről előjövő vallettaiak – akik addigra hozzászoktak a bombázások borzalmaihoz – nemzeti színházuk romjait látták: az oszlopcsarnok és a nézőtér kőhalommá vált, a tető helyén csavarodott gerendák között tátongott az ég. A hátsó rész és az oszlopsor félig romokban hevert, de még állt.
A megmaradt szerkezeteket biztonsági okokból később lebontották; csak a terasz és elöl néhány oszlop maradt meg. Így tűnt el Valletta egyik legszebb és leghíresebb épülete.
Romokból szabadtéri színház
Hogy mi legyen az operaház helyén, arról több mint hetven évig tartott a vita és a politikai csatározás. Végül a romok közé szabadtéri színház épült, amelyet 2013. augusztus 8-án avattak fel hivatalosan. A Pjazza Teatru Rjal néven ismert helyszínt Renzo Piano tervezte; a városkapu és az új parlamentépület szomszédságában áll, és koncerteknek, előadásoknak ad otthont.
Ha épp nincs is előadás, érdemes megállni előtte egy percre: a csonka oszlopokból ma is kiolvasható, milyen monumentális lehetett egykor az épület. Innen néhány perc séta a Köztársaság utcán a Szent János-társkatedrális, Valletta másik nagy kincse.
